Te nem akarsz gyereket???

– Én kutyát akarok, nem gyereket! – hangoztattam oly sokszor, amikor már a harmadik x-hez közeledtem, és a babakocsit tologató, pónilófrizurás exbarátnőim nekem szegezték ezt a – szerintem minden gyermektelen, törtető nő számára – hátszőrfelállást előidéző kérdést. Ilyenkor persze kikerekedett, már-már vérben forgó szemeket és lesújtó tekinteteket kaptam válaszul, s örülhettem, hogy nem kezdtem el boncolgatni, mennyire kapok sikítófrászt az egész babatémától.

Aztán minden megváltozott. Bocsánat, majdnem minden: ugyanis most is sikítófrászt kapok, de már nem a gyerekekkel kapcsolatos kérdésektől, hanem inkább azoktól az anyukáktól, a tipikus, nagybetűs ANYÁKTÓL, akik mindig okosak, mindent tökéletesen csinálnak, frissek és fittek, akár a most sült ropogós kenyér, a gyerekük meg persze egy angyal, akivel soha, semmi gond nincs, s természetesen az apuka is maga a tökély, a házaséletüket pedig mutogatni kellene, mert talán soha sem volt még ennyire jó, harmonikus, problémamentes és persze szexszel dúsított.

Én cseszek el valamit?

Újra és újra felteszem magamnak a kérdést, s kutakodom, beszélgetek, analizálok, olvasok, kérdezek, próbálkozom, tesztelek, idegbajt kapok, nevetek, sírok, boldog vagyok, agyvérzést kapok, összeomlok, majd újra táncra perdülök, egyszóval: miért nem mondta el senki az igazat, hogy egy gyerek születésével szinte semmi sem marad ugyanolyan, mint azelőtt? S miért nem mondta senki, hogy a régi életem megy a süllyesztőbe? Viszont helyébe lép valami új, valami felfoghatatlan, valami olyan dolog, ami által valóban teljes lesz az addig – tévesen – teljesnek hitt életem. Kapok valakit, akiért szó szerint fontos lesz élnem, aki többet ér mindennél és mindenkinél, ha beleőszülök, akkor is, s akinek köszönhetően az egész lényem, a célom, a földi létem új értelmet nyer, s akinek, ha felnő, megköszönhetem: „Igazi embert faragott belőlem.”

Ezek MI vagyunk. Ti és én.

Nem vagyok szakember, nem vagyok többgyermekes mintaanya, éppen ezért ez a könyv nem megoldás a mindennapos problémákra, nem tudok szakszerű tanácsokat adni sem. Én is csak egy anya vagyok a sok közül, egy átlagember, aki szeretné megosztani minden gondolatát azokkal a korombeli lányokkal, nőkkel, anyukákkal, akiknek elegük van a tökéletes, viták nélküli házasságból, akik falra másznak a „szuperanyáktól”, s akik néha igenis lepasszolnák gyermeküket, hogy szusszanjanak egyet, hogy újra nőnek, csakis nőnek érezzék magukat.

Bakker, te is anya lettél?

Te is félsz attól, hogy a férjednek nem fogsz tetszeni, ha úgy nézel ki várandósan, mint egy bálna? Számodra is idegőrlő, hogy a gyereked csak a porszívó vagy a kávédaráló hangjára képes elaludni? Te is sírsz, amikor otthagyod a bölcsiben? Önmagadra ismersz a történetekben? Sok a tabutéma könyvben? Igen, éppen ez a jó benne.

Anya leszel? Anya lettél? Akkor merülj el a ki nem mondott kétségek és a néha fájó humor világában!